Kocsis Enikő: Az én édesanyám

Az én édesanyám, nem nagy termetű,

amilyen kicsi, szíve olyan hatalmas legbelül.

Mikor kis angyalként jöttem e földre,

karjai közt gyöngéden fogott kezével keblére.

Már akkor fájdalmat okoztam néki,

De ő ezeket mind eltudta feledni.

Úgy növekedtem felfele, türelemmel,

olvasott szép meséket nekem minden este.

  Az én édesanyámnak köszönhetem mindenem,

hiszen ő volt az, aki fogta mindvégig két kezem.

Akkor is, ha rosszat tettem, mikor cseresznyefa ágak hegyiről leestem,

és akkor is mikor jót cselekedtem, amikor neki főzni, sütni segítettem.

 Ő tőle tanultam mindent, amit én is tovább adhatok.

Szeretni, félteni, hinni, remélni, óvni, bátorítani, békét teremteni,

kiállni gyermekem mellett,

Ameddig csak tudok.

Büszke vagyok rá, hiszen számomra

nincsen párja e földön, mert ő az én édesanyám,

életemnek adója, aki világra hozott egy csodaszép februári napon,

majd hittel és tiszta szívével nevelt, most és egykoron.