Hogyan tartsuk egészségesen lelkünket? 4.rész

Nagyon nehéz belekezdnem ebbe a részbe, mert úgy szeretném megfogalmazni, hogy érthető legyen gondolat menetelem. Talán ott kezdem, hogy vegyük példának a mai világunkat. A mai gyerekeket, a tinédzsereket és a felnőtteket. Mindenkit érint ez a téma, ami nem más, mint az elfogadás.

Napjainkban sajnos ez a szó szinte olyan, mintha nem is létezne, csak foszlány. Az emberek többségé begubózik és elfeledte, hogy milyen is volt ezelőtt...nem ugrok nagyot vissza az időben maximum tizenöt-húsz évvel ezelőtt. De ez ép elég idő arra, hogy mi emberek tisztelet a kivétel magányosak, depressziósak vagy telhetetlenek, nemtörődömök legyünk. Elfeledtük értékeinket, céljainkat, álmainkat, hitünket. Ezzel együtt a barátainkat, rokonainkat, szüleinket, testvéreinket, nagyszüleinket és sorolhatnám sokáig, mert a lista egyre csak nő.

De mindennek mi az oka? ...a feledés. És a feledés okozója...az időhiány. És az időhiány okozója...az elvárások, a nagy igény.

Hány embertől hallottam már életem során, "nincs idő magamra", " nincs idő leülnöm a gyerekkel, gyerekekkel  játszani", " nincs időm olvasni", " nincs időm célajaimra", és sorolhatnám... Pedig ezt a rendszert mi magunk hoztuk létre, és személyes tapasztalatból beszélve meglehet változtatni, mert mindent lehetséges csak akarnunk kell!

Változtatni mindig lehet azon, hogy legyen időd a családodra, persze nem úgy, hogy anyu, apu telefonozik...hanem merj játszani, ülj le a gyerekeddel, gyerekeiddel és merj te is gyerek lenni addig a kis időig. ( A házi munka megvár... vagy esetleg oszd fel, ma ezt, ...holnap azt). Merj kilépni a mindennapok szürkeségeiből, és tégy olyan dolgokat, amelyekben örömödet leled. Légy különc, lógj ki a sorból, ha valaki ítélkezni akar feletted, ...tudnod kell azt, hogy mikor légy süket! 

Nekem ez, ami a legjobban ment világi életemben, hogy mertem különc lenni és egy csöppet sem bántam meg, mert akkor talán nem ülnék itt és írnám ezeket a sorokat. :D

Merek játszani a gyerekemmel, olvasok mesét neki a telefon és más okoseszközök helyett. És gyakorlom katolikus vallásomat, igyekszem rendszeresen járni Isten házába, ahová imádkozni megyek, békességre lelni, és kérni Istent, hogy adjon egészséget, békét és szeretetet a családomnak. ( És nem azért járok templomba, hogy megszóljam embertársamat,...hanem igyekszem Jézus Krisztussal beszélgetni). 

Ha mindannyian igyekeznénk, akkor talán a lelkünk is egészségesebb volna, meg az elfogadás embertársainkkal szemben. 

Mennyivel könnyebb volna, ha csak ítélkezés nélkül leülnénk beszélgetni valakivel esetleg nem a külső alapján döntenénk el, hogy embertársunk milyen? Mert hiába mutat egy ház kívülről, ha belül untat igaz?

Gondolkodjunk tehát, és fogadjuk el embertársainkat még akkor is, ha ép nem a legszebb cipőjét vette fel a templomba. A magunk érdekébe és a lelkünk érdekében is, ne szoljuk meg, ne ítélkezzünk előre.